Teljes szöveg (79 vers)
1Ki jön ott Edómból, vérvörös ruhában Bocrából, pompás öltözetben, erőteljes léptekkel? – Én, aki igazat beszélek, és van erőm a szabadításhoz! 2– Miért vörös az öltözeted, miért olyan a ruhád, mint azé, aki borsajtóban tapos? 3– A sajtóban egyedül tapostam, a népek közül senki sem volt velem. Tapostam őket haragomban, tiportam őket felindulásomban. Levük a ruhámra fröccsent, egész öltözetemet beszennyeztem. 4Mert kitűztem magamban a bosszúállás napját, eljött a megtorlás esztendeje. 5Körbenéztem, de nem volt, aki segítene, és csodálkoztam, hogy nincsen, aki támogasson. Saját karom segített hát engem, saját felindulásom támogatott. 6Népeket tapostam el haragomban, szétzúztam őket felindulásomban, és levüket kiontottam a földre. 7Az Úr hűségét magasztalom, az Úr dicső tetteit: mindazt, amit értünk tett az Úr, jótéteményeinek sorát Izráel háza iránt, mert irgalmasan bánt velünk, nagyon hűségesen. 8Mert ezt mondta: Mégiscsak az én népem ez, fiaim, akik nem fognak rászedni. Ezért szabadította ki őket 9minden nyomorúságukból. Nem követ vagy angyal, hanem ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva. 10Ők azonban engedetlenek voltak, és megszomorították szent lelkét. Ezért ellenségükké vált, és harcba szállt ellenük. 11De visszaemlékezett népe a régi időkre, Mózesre: Hol van, aki a tengerből kihozta nyájának pásztorát? Hol van, aki belé öntötte szent lelkét? 12Hol van, aki dicső karjával megragadta Mózes jobb kezét? Kettéhasította előttük a vizet, örök nevet szerezve magának. 13Átvezette őket a mélységes vizeken, mint egy lovat a pusztán, még csak meg sem botlottak. 14Mint mikor a jószág pihenni tér a völgybe, úgy pihentette meg őket az Úr lelke. Így terelgetted népedet, dicső nevet szerezve magadnak. 15Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szánalmadat, irgalmadat miért vonod meg tőlünk? 16Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk. 17Miért engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, és ne féljen téged? Fordulj oda ismét a te szolgáidhoz, a törzsekhez, melyek a te örök tulajdonod! 18Kis időre elfoglalták szent néped birtokát, szentélyedet ellenségeink taposták. 19Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem rólad neveztek volna el minket. Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek! 1Ahogy a tűz lángra lobbantja a rőzsét, és felforralja a tűz a vizet, úgy ismertesd meg nevedet ellenségeiddel: reszkessenek tőled a népek, 2ha majd váratlanul félelmetes dolgokat művelsz: ha majd leszállsz, hogy meginogjanak előtted a hegyek. 3Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért. 4Örömmel fogadod az örvendezőt, mert igazak tettei, utaidon jár, és rád gondol. De te megharagudtál, mert vétkeztünk. Régóta így vagyunk, bárcsak megszabadulnánk! 5Mindnyájan olyanok lettünk, mint a tisztátalanok, minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha. Elhervadunk mindnyájan, mint a falevél, bűneink elsodornak bennünket, mint a szél. 6Nincs, aki nevedet segítségül hívná, aki buzgón ragaszkodnék hozzád. Elrejtetted orcádat előlünk, bűneink hatalmába adtál bennünket. 7Uram, atyánk vagy te mégis! Mi vagyunk az agyag, te a mi formálónk, kezed alkotásai vagyunk mindannyian. 8Uram, ne haragudj ennyire, ne emlékezz örökké bűneinkre! Tekints le ránk: mindannyian a te néped vagyunk! 9Szent városaid pusztává lettek, pusztává lett a Sion is, Jeruzsálem pedig lakatlanná. 10Szent és dicső templomunk, ahol őseink magasztaltak téged, tűz martaléka lett, romba dőlt minden, ami drága volt nekünk. 11Még ezek után is türtőzteted magad, Urunk? Hallgatsz, és még tovább gyötörsz bennünket? 1Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Itt vagyok, itt vagyok! – mondtam a népnek, amely nem hívta segítségül nevemet. 2Kitártam kezemet naphosszat az engedetlen nép felé, amely nem a jó úton jár, hanem a saját feje után. 3Ez a nép csak bosszant engem, dacol velem szüntelen. Kertekben mutatnak be áldozatot, téglaoltárokon tömjéneznek. 4Sírkamrákban üldögélnek, kriptákban töltik az éjszakát, disznóhúst esznek, és undorító moslék van az edényükben. 5Azt mondják: Maradj távol, ne közelíts hozzám, mert én szent vagyok! Olyanok ezek, mintha egész nap égő tűz füstje csavarná orromat. 6Föl van ez írva nálam. Nem hallgatok, amíg meg nem fizettem. De megfizetek nekik, ahogy megérdemlik! 7Ezt mondja az Úr: A ti bűneitekért, de egyben őseitek bűneiért is, akik a hegyeken tömjéneztek, és a halmokon gyaláztak engem, régi tetteik büntetését mérem ki rájuk. 8Ezt mondja az Úr: Ha mustot találnak a szőlőfürtben, ezt mondják: Ne pusztítsd el, mert áldás van benne! Ugyanígy bánok majd szolgáimmal is: nem pusztítom el valamennyit. 9Adok még Jákóbnak utódokat, Júdának is, akik hegyeimet öröklik. Választottaim veszik birtokukba, szolgáim laknak rajta. 10A Sárón juhok legelője lesz, az Ákór-völgy marhák delelője, népem birtoka; azoké, akik engem keresnek. 11De nektek, akik elhagyjátok az Urat, elfeledkeztek szent hegyemről, a szerencseistennek terítetek asztalt, a sorsistennőnek öntötök italáldozatot, 12fegyver lesz a sorsotok, valamennyien a vágóhídra kerültök. Mert szóltam, de nem feleltetek, beszéltem, de nem hallgattatok rám, hanem azt tettétek, amit rossznak látok, azt választottátok, ami nem tetszik nekem. 13Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Szolgáim enni fognak, ti pedig éheztek! Szolgáim inni fognak, ti pedig szomjaztok! Szolgáim örülni fognak, ti pedig szégyent vallotok! 14Szolgáim ujjongani fognak örvendező szívvel, ti pedig majd fájó szívvel kiáltoztok, és jajgattok összetört lélekkel! 15Neveteket csak átok formájában hagyjátok választottaimra: Így öljön meg az én Uram, az Úr! – Szolgáinak pedig más nevet ad. 16Mert aki áldást mond a földön, az igaz Isten nevével mond áldást, és aki esküszik a földön, az igaz Istenre esküszik. Feledésbe mennek a régi bajok, eltűnnek szemem elől. 17Mert én új eget és új földet teremtek, a régire nem is emlékeznek, senkinek sem jut eszébe. 18Ezért örvendjetek és vigadjatok mindörökké annak, amit majd teremtek! Mert Jeruzsálemet vigasságra teremtem, népét pedig örömre. 19Vigadozni fogok Jeruzsálemmel, és örvendezni népemmel. Nem hallatszik ott többé sírás és jajkiáltás hangja. 20Nem lesz ott olyan csecsemő, aki csak néhány napig él, sem öregember, aki magas kort ne érne. Mert a legfiatalabb is százévesen hal meg, és aki nem ér meg száz évet, átkozottnak számít. 21Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. 22Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. 23Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik. 24Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. 25A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr. 1Ezt mondja az Úr: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom? 2Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden – így szól az Úr. Mert én arra tekintek, aki elesett és megtört szívű, és aki igéimet tiszteli. 3Bikát vágnak le, de embert is ölnek, juhot áldoznak, de kutya nyakát is szegik. Ételáldozatot mutatnak be, de disznóvért is, tömjéneznek emlékeztetőül, de a bálványt is áldják. Ők is maguk választották meg útjukat, és förtelmes bálványaikban gyönyörködtek. 4Én is magam választom meg, hogy mivel bántsam őket, és rájuk hozom, amitől borzadnak. Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, ami nem tetszik nekem. 5Halljátok az Úr igéjét, akik tisztelitek igéit: Honfitársaitok, akik gyűlölnek és kitaszítanak benneteket az én nevem miatt, ezt mondogatják: Mutassa meg dicsőségét az Úr, látni akarjuk örömötöket! Ők azonban szégyent vallanak. 6Zúgás hangzik a városból, hangzik a templomból: az Úr hangja, aki megfizet ellenségeinek érdemük szerint. 7Mielőtt vajúdott, már meg is szült; mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra. 8Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait. 9Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? – kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? – kérdezi Istened. 10Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok! 11Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó melleiből, gyönyörködve szívhatjátok duzzadó kebleit. 12Bizony, ezt mondja az Úr: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak és térdükön ringatnak benneteket. 13Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást! 14Meglátjátok, és szívből örvendeztek, testetek is virul, mint a fű. Megtudják, hogy az Úr támogatja szolgáit, ellenségeit pedig megbünteti. 15Mert eljön az Úr tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél. Rájuk zúdítja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben. 16Mert tűzzel ítél az Úr, kardja minden embert elér, és sokan lesznek, akiket megöl az Úr. 17Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik disznóhúst, undorító állatot és egeret esznek – így szól az Úr. 18Ismerem tetteiket és gondolataikat. Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjjenek és lássák dicsőségemet! 19Felállítok majd köztük egy jelet, és akik megmenekültek közülük, elküldöm azokat a népekhez: Tarsísba, Pút és Lúd íjászaihoz, Túbalhoz és Jávánhoz, a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet: vigyék hírül dicsőségemet a népeknek! 20Elhozzák minden honfitársatokat az összes nép közül ajándékul az Úrnak: lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken, szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr –, ahogyan Izráel fiai szokták elhozni ajándékukat tiszta edényben az Úr házába. 21Én pedig ezek közül is választok papokat és lévitákat – mondja az Úr. 22Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok – így szól az Úr –, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is. 23Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem – mondja az Úr. 24És amikor kimennek, ott látják majd azoknak a holttestét, akik hűtlenül elpártoltak tőlem. Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük.